Belépés
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
hozzászólások
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣

World of Shadowhunters
Vendég Csüt. Júl. 27, 2017 2:07 pm

Shadowhunters FRPG
Vendég Csüt. Júl. 13, 2017 9:51 am

Silhouette FRPG
Vendég Szomb. Május 27, 2017 12:05 pm

Fabletown FRPG
Lydian Dupont
Hétf. Május 01, 2017 3:50 pm

Marvel-Universe Frpg
Vendég Szomb. Ápr. 15, 2017 11:20 am

♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
Statisztika
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
Nők: 23
Férfiak: 14
Vének: 1
Alakváltók: 13
Vámpírok: 4
Emberek: 3
Boszik: 8
Vadászok: 8
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
Ki van itt?
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (17 fő) Szomb. Dec. 03, 2016 4:21 pm-kor volt itt.
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣

Share | 
 

 Darla De Selle

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Hozzászólások száma :
3
Belépett :
2016. Dec. 11.
Age :
265
Tartózkodási hely :
La Rochelle
Munka :
Orvos
Play-By :
Marion Cotillard
Felhasználó profiljának megtekintése
Tárgy: Darla De Selle   Szer. Dec. 14, 2016 6:39 pm



Darla De Selle

Vámpírok Orvosa
nev
Darla De Selle
becenév
Darla
kor
264
csoport
Vámpír
rang
-
társ
-
felvett alak az alakváltóknál
-
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣

Nápolyból származom a 18. századi Itália egyik gyöngyszeméből. Két évszázad is kevés volt ahhoz, hogy kiölje belőlem a szüleim és a testvéreim arcvonásait, hogy ne tudnám felidézni az együtt töltött boldog vagy éppen keserűbb pillanatokat. Édesapám Franklin De Selle egy albioni középnemes család legidősebb fia, aki egy több generációs felcser családban maga vette át a gyógyítás tudományát és úgy döntött a modernebb orvoslást választja az akkoriban bevett gyakorlatként alkalmazott, szerinte henteseket megszégyenítő gyógyítással szemben. Nápolyba utazott, hogy egy idősebb itáliai úr mellett gyakornokoskodjon. Itt találkozott egy posztókereskedő ifjú, alig tizenhat esztendős lányával Beatrice Miastore-val, aki iránt olthatatlan szerelemre lobbant. Apám ekkor mindössze húsz esztendős volt, fiatal és rettentően jóképű. Mai napig látom magam előtt a búzamezőket megszégyenítő  haját, amely olyan csodaszépen mutatott anyám bogárfekete, göndör fürtjei mellett. Három gyermekük született: én voltam a legidősebb, majd tíz évvel később megszülettek az ikrek: Michael az öcsém és Mimi, a hugom.

Mára a múltam elválaszthatatlan részei mindannyian, és talán a hozzájuk való örökös kötődésem, és soha el nem szakadásom okozta, hogy nem vagyok képes ennyi idő után sem elszakadni az emberi világtól. A vérszomjam hovatovább felemészti az emlékeimet és félek, nem leszek majd képes felidézni egy régi nyár finom hársfaillatú estéjét, ahogyan az ikrek hintáját lököm, Mimi csodaszép, kék masnis hajába belekap a langymeleg szél, és hallom Michael vékony, angyalka nevetését. Egyensúlyozom egy sötét, és magába szippantó métely valamint a napfény csábítása között, de tudom, hogy csak emlékeimben leszek képes megélni újra ezeket az időket.

Külsőm huszonnégy esztendő esszenciáját őrzi a mai napig, hiszen ennyi idős voltam, amikor Giovanni átváltoztatott. A szemem kék, de mélysége van akár a haragvó óceánnak, a hajam fekete, mint anyámé volt, ám a századok alatt némiképp kopott egykori fényéből. Bőröm fehér, akár a márvány. A hangom mélységét vagy éppen magasságát tudom szabályozni, ám azt a hangszínt kedvelem a legjobban, amikor olyan mint a fülhöz tartott kagyló: morajló és andalító.

1776-ban, amikor a tengeren túlon aláírták a Függetlenségi Nyilatkozatot, ennek az évnek egy február végi estéjén szakadtam el örökre a családomtól, és váltam azzá, aki a mai napig vagyok. Egy olyan világ teremtményévé amelyről  addig a pillanatig nem is tudtam. Forró, lüktető szívem nem dobbant többé, utolsó ritmusa azt hiszem örökre magába zárta jajj szavaimat és egy suttogássá szelidült vallomást, amit egy férfihoz súgtam: Federico Barracone. Ő volt a mindenem, az álmom, a titkom, akitől távol akartak tartani, akinek csak annyi volt a bűne, hogy engem szeretett valaki más helyett, és nekem csak annyi volt a bűnöm velük szemben, hogy léteztem. Ma már tudom, hogy hibát követtünk el a várakozással, hibát követtünk el, hogy bizalmunkba fogadtunk valakit a családjából, akit nem kellett volna. Elvették a családomat, lemészároltak mindenkit, engem pedig a Nápoly melletti Gruzmani-birtokra vittek és vetettek át a kovácsolt vas kapun, egyenesen a fagyal bokrok közé, hogy a vámpírok végezzenek velem, ne az ő kezükhöz tapadjon a vérem, hogy a szemébe tudjanak nézni a férfinak, akitől örökre elszakítottak azon az estén.

A birtok ura, Giovanni, talán mert emlékeztettem valakire, talán csak éppen akkor nem volt vérengző kedvében, nem ölt meg, de akaratom ellenére azon az éjjelen megához ölelt. Többé nem volt visszaút, és amikor a vérét kortyoltam, addigi életem összes eseménye, hangos kiáltása apámnak, gyönyörű zongorajátéka anyámnak, a testvéreim csilingelő hangja, mind erőteljes harangként koppant a koponyámon. Giovanni magas, napbarnított bőrű harmincas éveiben járó férfi volt, búgó hanggal, és tengernyi csigával gránitszínű hajában. Ha jobban belegondolok szoborszerűen gyönyörű férfi volt, aki finom ujjaival végigsimította az arcom és mindenkit kizavart a szobából. Hangok nélkül is értettem mit akar, és valahogyan nem volt erőm tiltakozni. Lenne értelme? Azt hiszem abban a pillanatban világossá vált, hogy aki mindent elveszített, annak már nincs mit elbuknia. Én pedig szegény voltam, egy életfosztott, akitől a reményeit is elvették. Legyen hát meg amit akar. Azt hittem meg fog ölni, hogy a vérem veszi, de nem ez történt, és amikor tiltakozni akartam, amikor könyörögni, hogy ne tegye, hogy kegyelmezzen, már nem volt menekvés. Az övé lettem. És nem tudtam megállni, csak ittam egyre mohóbban a vérét, mert minden ilyen másodperccel újabb emlékemet tudtam elraktározni. Éhségem csillapíthatatlan, és az évszázadok alatt hullámzó volt.

A több mint kettőszáz év alatt jó sok kor divatját volt alkalmam átélni és megélni, egészen a romantikus koraszaktól kezdve, a boldog békeidőkön át, a harmincas évek háborús hangulatán át, a hatvanas évek beat korszaka, a hetvenes absztrakt mintái, a nyolcvanas csillogása, és az évszázad végének beköszönő letisztultabb formái. Mindig alkalmazkodtam, és mindig költöztem, legtöbbször Európában, de megfordultam Calcuttában ( ide azért mentem el, mert Federicoval itt akartunk letelepedni) Berlin, Róma, Milánó, Szentpétervár, Helsinki, Stockholm, Antwerpen. Még felsorolnom is nehéz mennyi helyen megfordultam ennyi idő alatt, és sokszor csak akkor idézek fel pillanatokat amikor akarok. Ám többnyire nem akarok.

Száz éven át voltam Giovanni mellett mint a vámpírok orvosa, és nem csupán az emberek de az ő gyógyításukra is specializálódtam szépen lassan. Majd több mint száz év következett hol magányosan, hol az általam teremtettekkel. Voltak páran. Néhány időszak csendesen telt el, néhány időszakban viszont innom kellett ember vért is, hogy erősödjek, nem élhettem örökké állatokon, legyengítettek. Ám mindig, minden körülmények között az emberek voltak számomra az igazi védendő faj. Voltak ezek alatt az évek alatt akiket magamhoz öleltem csak mert meg akartam menteni őket. Magamnak, maguknak? Nem is tudom megmondani már, néha nem vagyunk képesek a cselekedeteinket megindokolni. Soha nem tartottam őket magam mellett, amikor eljött az ideje és menni akartak mehettek. Leghosszabb ideig egy fiú volt velem, nagyjából hatvan évig, aki Federico-ra emlékeztetett és akivel szenvedélyes viszonyom volt. Hiába azonban ezek az éjjelek, hiába bármi, soha senki nem volt képes akár a közelébe is érni, vagy éppen pótolni őt. Így aztán nem a testi kapcsolatokban kerestem magam számára a megváltást, hanem az emberek közé merészkedtem a huszadik század elején. A Titanic katasztrófája, 1912 után lettem orvos (hamis papírokkal, de több évszázadnyi tapasztalattal és tudással) és azóta is ebben tevékenykedem. De a vérszomj…a legnagyobb gyengeségem, amivel küzdelmet folytatok azóta is. Ujjamon egy állandóan viselt gyűrű, régi antik darab. Federicotól kaptam, ez lett volna az esküvői gyűrűnk: kettőt készítettek belőle, az övén négy kék az enyémen négy sárga kővel. Az hold és a nap, az éjszaka és a nappal örök körforgásának színe. A négy pedig a négy alkalom amikor találkoztunk.

Nem akartam többé semmi mást, csak elmerülni az emlékekben amelyeket Giovanni idézett fel bennem, visszahozva a múltamat és megajándékozva valamivel, ami benne volt. Örök életre kárhoztatva, hogy soha ne felejtsek, hogy soha ne legyek képes egyetlen pillanatra sem kitörölni az emlékezetemből őket, akikhez ragaszkodtam. Ő tett ilyenné, talán mert tudta, hogy én nem lehetek más, csak az ő bosszúra szomjas angyalkája. Tudta, hogy mi az amivel feltüzelhet, hogy mi az a név, amivel a jövőben kibillenthet a megszokott nyugalmamból. Amire rezdül a szemhéjam, amitől nincsen egy nyugodt percem sem. Giovanni lett a teremtőm, egy új élet kezdetének ura, akitől mégis elszakadtam egyszer, hogy a saját utamat járjam.
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣

Vissza az elejére Go down
avatar


Hozzászólások száma :
46
Belépett :
2016. Nov. 29.
Age :
32
Tartózkodási hely :
La Rochelle
Munka :
Atomenergetikai mérnök
Play-By :
Amanda Seyfried
Felhasználó profiljának megtekintése
Tárgy: Re: Darla De Selle   Csüt. Dec. 15, 2016 10:50 am



Elfogadva!


A lapod végére érve már csak egy nehéz sóhajt bírtam magamból kiszuszakolni. Csodásan bemutattad a karaktered, a korszakait és ami azt hiszem benne talán a legkülönlegesebb: a kettősségét. Mert a gyógyítás és a vámpírlét nem zárja ki egymást nálad. Köszönöm az élményt!

Érezd jól magad nálunk La Rochelle-ben!

avatarfoglalótitulusfoglaló
Vissza az elejére Go down
 

Darla De Selle

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Alkoss karaktert :: Elfogadott lapok :: Vámpírok-