Belépés
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatdoboz
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
hozzászólások
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣

World of Shadowhunters
Vendég Csüt. Júl. 27, 2017 2:07 pm

Shadowhunters FRPG
Vendég Csüt. Júl. 13, 2017 9:51 am

Silhouette FRPG
Vendég Szomb. Május 27, 2017 12:05 pm

Fabletown FRPG
Lydian Dupont
Hétf. Május 01, 2017 3:50 pm

Marvel-Universe Frpg
Vendég Szomb. Ápr. 15, 2017 11:20 am

♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
Statisztika
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
Nők: 23
Férfiak: 14
Vének: 1
Alakváltók: 13
Vámpírok: 4
Emberek: 3
Boszik: 8
Vadászok: 8
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
Ki van itt?
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (17 fő) Szomb. Dec. 03, 2016 4:21 pm-kor volt itt.
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣

Share | 
 

 Ever Blaque

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar


Hozzászólások száma :
5
Belépett :
2016. Dec. 09.
Age :
20
Tartózkodási hely :
La Rochelle
Munka :
Szobalány és egyebek
Play-By :
Lily Collins
Felhasználó profiljának megtekintése
Tárgy: Ever Blaque   Pént. Dec. 09, 2016 5:42 pm



Ever Blaque

Hide and Seek
nev
Ever Lalisa Blaque
becenév
Eve
kor
19
csoport
vadász
rang
kitaszított vadász
társ
-
felvett alak az alakváltóknál
---
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣

Érdeklődve néztem körül a szobában, aztán az eddig ismeretlen tartalmú, zárt szekrényhez léptem. Tudtam, hogy tökéletesen tilosban járok, hogy most fognom kéne magam, és elmennem, mert különben nagyon megjárom, de valamiért mégsem tettem. Úgy gondoltam, hogy talán itt a tökéletes alkalom, meg amúgy is világ életemben kíváncsi voltam úgy mindenre. Ennek talán az lehetett az oka, hogy előszeretettel titkoltak el mindent előlem, de azért az orromra kötötték a lényeges információkat. Tudtam, hogy akik nevelnek nem a családom, nem a szüleim. Ha nem mondták volna soha, akkor is sejtettem volna, mert elég mostohán bántak velem. Ők tényleg inkább a nevelő kategóriába tartoznak, mint a szülőbe, hiszen a lelki világommal soha nem foglalkoztak igazán. „Anyám” néha beugrott, hogy rám nézzen, de ennyi, ennél többet soha nem tett értem. Amikor azt kérdezte, hogy jól vagyok igazából nem érdekelte, láttam a szemén. De alapos embernek ismertem meg, aki nem bírja a panaszkodást. Én általában fáradtan válaszoltam neki, mert nem akartam, hogy megüssön. Elég sokszor előfordult, sokszor ok nélkül kaptam verést, de hát úgy voltam vele, hogy majd összegyűjtöm a pénzem, és a lehető leggyorsabban lelépek.

***

Úgy tűnik nem érnek egyhamar haza. Ennek csak örültem, mert legalább nem kell bezárnom a szobájuk ajtaját, amíg kutakodok. Elég gyanús lenne a dolog, de így legalább nem fogom saját magam lebuktatni, már csak az kéne. El sem tudom képzelni, hogy mit kapnék azért. Viszont tény és való, hogy gyorsnak kell most lennem, mert ha lebukom, akkor tényleg nem akarom tudni, hogy mi történhet velem. Főleg, ha „apám” jön haza. Akkor szerintem tényleg végem van. Ezért nem is tétováztam tovább, leküzdöttem minden félelmem és gátlásom, aztán elfordítottam a kulcsot a szekrényen. Hatalmas elhatározás volt ez tőlem. Talán életemben először próbáltam meg a kezembe venni a sorsom, hogy egy picit én irányíthassam saját magam, és ne mások irányítsanak engem. Úgy gondoltam, hogy ez egy történelmi pillanat.
Gyorsan belestem, hogy először fel tudjam mérni, hogy vajon mi szolgálhat számomra a legtöbb információval. Egyértelmű volt, hogy az „Ever” feliratú boríték lesz az igazi számomra. Tudtam, hogy olyan dolgok lehetnek benne, amik talán lehidalnak, ezért a pólóm alá rejtve lopakodtam a ki a szobából, aztán kimásztam az ablakon, mert bezártak a lakásba.

***

A parkban sétáltam, és a kapucnimat szorosan az arcomba húztam, hogy ne láthassa senki ki vagyok. Az egyetemen is úgy mászkáltam, mintha nem is lennék, mint egy szellem, aki nem állhat szóba senkivel. Ezt a magam érdekében tettem, mert a tanuláson és a munkán kívül semmit nem engedtek meg otthon. Meg vagyok róla győződve, hogy a „szüleimet” elmegyógyintézetbe kellene csukni, de inkább nem mondtam ki soha. Szeretem kerülni a konfliktust és úgy viselkedni, mintha ott sem lennék. Nekem ez igazából megfelelt, mert mindig bonyolultnak tartottam az emberi kapcsolatokat, sosem vágytam rájuk. Ennek megfelelően is éltem, próbáltam a lehető legjobban kerülni az embereket. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem érintettem a borítékot. Abban a pillanatban semmire sem vágytam jobban, mint egy barátnőre, akivel megoszthatnám a titkokat. Mert valamiért úgy éreztem, hogy az amúgy pár grammos boríték olyan információkat rejt, amiknek ólmos súlyuk van.
Gyorsan kerestem magamnak egy viszonylag száraz padot, ami messzebb van a macskaköves úttól, így tökéletesen elvonulva tekinthettem meg a levelet. Vicces, hogy épp most vágytam arra, hogy valaki ott legyen mellettem. Na mindegy, már nem is próbálom megérteni magam.

***

Kiesett a papír a kezemből. Na ez volt az, amire biztosan nem számítottam. Nem tudtam gondolkozni, nem tudtam feldolgozni az információt, olyan voltam, mint egy autó, aminek lefagyott a motorja és csak zakatolt, de nem tudott indulni. Megeredt az eső. Éreztem ahogyan vizes lesz a kapucnim, és az alóla kilógó tincseim is. Éreztem, de nem tudtam reagálni rá. Normális esetben biztosan be akartam volna húzódni a fák alá, hogy ne ázzak el, de most nem tettem meg. Csak ültem és vártam. Hogy mire? Nem tudom. Két szón kattogott folyton az agyam, ami miatt megakadta a motor. Nem. Ez nem létezik.
- Ezt elejtetted – szakított ki a gondolataimból egy hang és a fehér, már szinte darabokra ázott papírt ejtette az ölembe. Automatikusan néztem fel, amit szinte abban a pillanatban meg is bántam, ugyanis egy égszínkék szempárba botlott a tekintetem, amik túlságosan szédítőek voltak ahhoz, hogy el tudjam fordítani a saját, sötétbarna lélektükreim. Erőszakkal szakítottam el onnan a tekintetem, de így sem kifejezetten lettem kisegítve, mert egy tökéletes, hihetetlenül gyönyörű férfiarc volt előttem. Valahogy ez már túlságosan soknak és szédületesnek tűnt ahhoz, hogy csak úgy el tudjak sétálni. Minden porcikám azt ordította, hogy rohanjak haza, mintha soha nem is láttam volna, Őt, de nem tudtam megtenni. Csak néztem, elnyílt ajkakkal, egészen addig, amíg azt nem éreztem, hogy az agyam túl lett terhelve információval, és már nem tudtam gondolkozni, csak a térdeim remegését éreztem, a szédülést, láttam a színes pontocskákat, sípolt a fülem. Aztán már semmi sem maradt, csak a sötétség, és a felém hajoló, tejfölszőke fej…

***

Összefont szemöldökkel figyeltem a vörös, velem egyidős lányt. Első pillantásra is sokkal szebbnek tűnt nálam, magas, modellalkat, én pedig alacsony és vékony vagyok, formátlan testtel. Nem mondom, a nővérem már elsőre irigységet keltett bennem, de próbáltam nem foglalkozni vele. Amikor felém fordult abban reménykedtem, hogy a gyönyörű rezes haja majd egy csúnya arcot rejt, de pontosan olyan volt, mint egy porcelánbaba a fehér bőrével, és a kék szemeivel, meg a tökéletes vonásokkal. Mintha megszerkesztették volna. Talán már egy cseppet műnek is hatott, de így is gyönyörűnek találtam. A vonásai kedvesnek tűntek, én pedig azon gondolkoztam, hogy mégis mitől különbözünk mi ennyire. Ezzel szemben az én hajam a legsötétebb gesztenyevörös, a szemeim sem macskaszerű, világos tekintet. A vonásaim határozottak, kevésbé lágyak. Ahogy néztem az arcát, a kifejezését, valahogy minden bátorságom elillant. Hónapos kutatómunkák eredményeképp annyira jutottam, hogy megálltam előtte, és az emberektől való elszigeteltség miatt nem mertem megszólítani a nővérem. Ő is engem nézett, az arca értetlen volt, mert valószínűleg azon gondolkozott, hogy honnan ismerhetem, amikor ő határozottan most lát először. Megunta, elfordult és elment. Vettem egy mély lélegzetet, és nem törődve a nyilvános rongálással, a falra írtam alkoholos filccel a következő szöveget: „itt járt Ever Blaque.” Szomorúan kezdtem el hazafelé kullogni, de nem jutottam messzire, mert hamar megéreztem a derekam köré fonódó vékony kis karokat, meg a vállamba fúródó, zokogó arcocskát. Nem bírtam már visszatartani, én is sírni kezdtem, de még mindig figyeltem rá, hogy a kapucnim mögé bújjak.
♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣ ♣

Vissza az elejére Go down
avatar


Hozzászólások száma :
46
Belépett :
2016. Nov. 29.
Age :
32
Tartózkodási hely :
La Rochelle
Munka :
Atomenergetikai mérnök
Play-By :
Amanda Seyfried
Felhasználó profiljának megtekintése
Tárgy: Re: Ever Blaque   Pént. Dec. 09, 2016 8:39 pm



Elfogadva!


Egy kicsit nehéz szavakat találni ez után a lap után, de mégis megpróbálkozom vele. Fájdalmasan valós minden a karakteredben, mégis ez teszi őt azzá aki és ami. A sors egy átkozott szerető, de szembe menni vele még nehezebb és még átkozottabb feladat. Én azt kívánom neked, hogy törj ki és mutasd meg a világnak, hogy nem egy kapucnis szellem vagy!

Érezd jól magad nálunk La Rochelle-ben!

avatarfoglalótitulusfoglaló
Vissza az elejére Go down
 

Ever Blaque

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Alkoss karaktert :: Elfogadott lapok :: Vadászok-