nev Inkább ne becézz! 118 Vámpírok Vampire Princess Dominic Ahearne -

Eléggé forró fejű, öntörvényű és makacs mint egy öszvér. Kissé nehezen viseli el az alárendelt szerepet és igazi tiszteletet csak afelé tanúsít aki kivívta ezt nála. Nyitott másokkal szemben, és "rossz" szokása, hogy ha kérik szinte bárkinek segít.

Középmagas vagyok hosszú, szőke hajjal, oldalt felnyírva, kékes zöld szemekkel és törékeny testalkattal. Kivételes szépségnek mondanám magamat, olyannak, akit első ránézésre mindenki áldozat típusnak néz. A szöszi lány, akit meg kell védeni, vagy el kell igazítani. Aki felbukik az egyik lépcsőfokban. Aki eltéved a suliban, és késve ér a munkahelyére is.
Ez az előítélet pontosan addig szokott tartani, amíg meg nem szólalok.
Akkor közelebb lépve hozzám rájössz, hogy az a lány vagyok, akit mangólia illat leng körbe, a hangja magabiztosan cseng, és olyan szarkazmussal rendelkezik, ami eltérít a célodtól, hogy a már tizedik egybefüggően elhadart mondat után otthagyd. Az, aki késlekedés nélkül ront neked puszta kézzel, ha az elvei úgy kívánják, és olyan erő és nyíltság rejlik benne, amit sokan fel sem fognak a kicsinyességük miatt. Általában semmilyen érzelem nem ül ki az arcomra, úgyhogy túlzás nélkül állíthatom, hogy mindenki számára csukott könyv vagyok.
Ami a ruhákat illeti, választékosan öltözködöm, hol nőiesen, hol sportosan, vagy éppen fiúsan, a sminkelés viszont sosem marad el, bár nem viszem túlzásba csak ha az éjszakába indulok.


Véget ért a bál, megkaptam a tiarámat, miszerint hivatalosan is hercegnő vagyok, már éppen lefekvéshez készülődtem mikor kavics koppant az ablakomon. Dühösen visszahúztam magamra köntösömet és kiléptem az erkélyre. Meglepetésként ért a látvány Dom állt ott egy csokor vörös rózsával, az ünnepségre nem tudott eljönni, de ez hogy most itt áll és csak engem bámul, még egy pillanatra az eszemet is elvette. Az erkély kőkorlátján ücsörögtünk még, -ha jól emlékszem két órát- mikor elmondta miért jött. Hogy miért nem lehetett itt velem az ünnepségen, hogy micsoda ő és milyen az ő világa. Választás elé állított igazából, amit minden esetben utálok, akkor is ha a szeretteimről van szó. Valójában Dominic-ban megtaláltam azt a társat akit kislány álmaimban kerestem, nem az a tipikus szőke herceg mustang lovon, de mégis van benne valami nemes. Végül percekig csak pislogtam és a hallottakat emésztettem, majd fogtam magam vissza léptem a szobámba és írtam pár sort a szüleimnek arról, hogy nem vagyok biztos a dolgomban és elszököm otthonról. Felöltöztem s Dommal kéz a kézben eltűntünk az éjszakában. A saját palotájába vitt, ígérte, hogy nem találnak meg és itt nem is fognak keresni. Belenyugodtam hát, éjjel két órakor pedig megitatott a vérével, hogy aztán bízva benne hagyjam, hogy megfojtson.


Iszonyatos éhségre ébredtem, Dom ott ült mellettem és a kezemet simogatta, lágy hangja nyugtatott és biztatott egyszerre, felülve kicsit még kábának éreztem magam, de fejem rögtön a sarokban kuporgó alak felé kaptam. Megéreztem a vér illatát, valószínűleg a párom már vacsorázott és a "maradék" csak rám vár. Éhes pillantásokkal méregettem áldozatom, nem félt de nem is volt teljesen nyugodt. Végül Dominic felsegített az ágyról és odavezetett, hogy ehessek és befejezzem az átváltozást. Ennek már száz éve, azóta is 18-nak nézek ki. Sok mindent kellett megtanulnom az elején, akiket anyámék felbéreltek mindet levadásztam, nagyon féktelen voltam az elején és nem sokon múlt, hogy a vének elé ne kerüljek, majd ahogy szüleim meghaltak és unokahúgom lett az örökös megnyugodtam, már csak akkor vadásztam ha igazán éhes voltam. A napot viszont sajnáltam, hogy nem láthatom többet, úgy szerettem. Már a hold világítja utamat, Dom azt tervezi elvesz feleségül, én még ezt nem akarom. Kicsit élni akarom az életem. Lassan 100 éve vele vagyok, kezd kicsit az agyamra menni és ami azt illeti saját házat szeretnék, ahová elvonulhatok rajzolni. Volt egy ember, már a hetvenes éveimet tapostam vámpírként és egyszer rábukkantam, úgy volt a vacsorám lesz, de végül a mesterem lett, rajzolni tanított, én pedig kicsit kikapcsolhattam azt a részt az életemben, hogy már sosem leszek öreg. A mester kezei olykor megremegtek, de a vonalak mindig tökéletesen a helyükre kerültek. Aztán Dom féltékeny lett rá, mert sokat voltam ez miatt távol és egy éjjel míg készültem levadászta az idős embert. Azóta kicsit bosszús vagyok rá és nem vagyok hajlandó igent mondani neki. Kikötöttem, hogy bizonyítania kell ha el akarja érni a célját.