Még mindig nem megy neki. Akárhogy próbálkozik nem sikerül meg gyújtania varázsige nélkül azt a nyamvadt gyertyát. Már némi lángocska fel-fel tűnik, de csak alig pár másodpercre. Szívesen menne a fogadott nővérét zargatni, de tudja, hogy ezzel nem lesz okosabb, mert úgy is csak ugyanazt a választ kapná, mint mindig. Így inkább kézbe vette azt a nagy vaskos könyvet, amiben benne van a fél élete –vagy legalább is neki azt mondták- és neki látott keresgélni. Hátha van egy olyan sor, amit eddig mindig kihagyott, amiben benne lenne egy kulcsszó, ami segítene rajta. De eddig semmi, így inkább neki látott a következő kihívást is keresni, valami könnyebbet, hogy legyen végre sikerélménye is. De drága rókája –mert, hogy közben talált magának egy alakváltót is - szereti megpiszkálni olvasása közepette. Pedig végre talált végre valami érdekeset is. Nem akarja abba hagyni ezt az apró bekezdést és mutató ujját feltartva mutatja a másiknak, hogy várjon még egy kicsit.
Mivel örült, hogy megtalálta és gondolta, hogy kényelmesebb lenne, felvetette az összeköltözést ötletét, amibe Suoh kicsit nehezen, de bele ment. Azóta néha átkozza azt a napot, hogy ő ilyet, mert kérdezni tőle. Nem elég, hogy miatta folyton füst szag van, még rendetlenség is. Mintha bejárónőnek nézné. Egész nap nem csinál semmi hasznosat, csak döglik, firkálgat és nyafog, hogy éhes, mint ahogyan most is teszi.
Nem bír várni két percig se, nehogy már a szöveg végére érjen a szőke. Kicsit unja is, már néha. Tudtával egy felnőtt férfit fogadott be és nem pedig egy tinit. –Ajh, nyughass már! Persze csinálom, mindjárt csak ülj már meg párpercig! Örülhetnél, hogy most nem gyújtogatok, hanem csak olvasok. – fújja fel, aranyos kis kölykös képét, mert igazából nem tud semmi komolyat csinálni vele. Vagyis tudna, csak akkor hát vagy kitörne egy kisebb háború közöttük, vagy rosszabb esetben úgy ott hagyná, mint a sicc. Azt viszont nem akarja, mert hát hiába bosszantó, de szüksége van még rá.