nev Dr. Ariel Winter Lavigne becenév Nala kor 33 csoport Alakváltók rang - társ Lydian Dupont felvett alak az alakváltóknál Oroszlán

- Esküszöm, hogy még egyszer a közelembe kerül, megfojtom egy kiskanál vízben. – Lydian suttog, gondolom, már megint tilosban telefonál. De roppant szórakoztatónak találom, hogy szenved, mármint tudom, hogy ez csúnya dolog, mégis legalább ennyi örömforrásom legyen. Na, jó van időm vásárolni, így nemcsak az ő szenvedése okoz örömet.
- Kibírod, majd megfojtod otthon, ott könnyebb gödröt ásni. – kuncogok, majd elteszem a telefont. Pedig most egyedül vagyok, még a lányomat is felhívhatnám, ám nem lenne otthon, az anyósomat meg nem akarom zargatni, neki is akadhat dolga. Néha levetném magam valami szakadékba, mélybe lehetőleg, mert amúgy talpra esem, hála annak, hogy oroszlán vagyok. Úgy hét éves korom óta, az egy dolog, hogy én megijedtem, de azt hiszem akkor pakolt össze apám, s hagyott el minket. Anyám szintén alakváltó volt, őt is megdöbbentette, későbbre számított, bár titokban azt remélte, hogy sosem változom át, hanem élhetek nyugodtan az emberek között. Majdnem bejött a számítása, mert fifty-fifty esélye volt a dolognak, igazándiból gyerekfejjel élveztem is, hogy nagymacska lehetek. Most már kevésbé, mármint Lydian remek társ, viszont ott van Clémence. Nem akarom, hogy az anyja, és az apja nélkül nőjön fel, mint én. Anya kilenc éves koromban halt meg, valószínűleg megölték, a rendőrökben volt annyi, hogy nem jelentették ki a gyilkosságot, csak azt mondták holtan találták. Az apám nem akart rólam hallani, mereven elzárkózott attól ,hogy van egy lánya, szerencsémre az anyai nagyszüleimnek nem volt probléma felnevelni engem.
Gondolataimat egy összeütközés szakítja meg, bocsánatkérően pillantok az idegenre, akibe belesétáltam. Sóhajtva kérek az anyanyelvén bocsánatot, nem volt hülyeség japánt tanulni, a sok másik nyelv mellé, amit megtanultam. Más diplomákat gyűjt, én még több nyelvet akarok tudni.
Mégiscsak felhívom Clémence nagymamáját, mert egy balett holmikat áruló bolt előtt találom magam. Szégyen, nem szégyen fogalmam sincs arról, hogy mekkora ruhát hord mostanában, kell a nagyi segítsége is.

A hotel szobába Lydian mellé huppanok egy csomag chipsszel.
- Túlélted azt a férget? – kérdezem kíváncsian, csúnya dolog ilyet mondani másik emberre, de megérdemli. Közben azért magamat is megkínálom egy kis sült burgonyával. Bár a KitKatekre is fáj a fogam, amit vettem, főleg a cseresznyevirágosra, de majd később megeszem.
- Úgy tűnik? – néz rám, mire felnevetek. Jogos. De már választ is ad a fel nem tett kérdésemre. - Igen, vele volt Godzilla is, hogy megnehezítsék az életemet. Holnap lesz még egy drónos kísérlet, utána hamarabb felmehetnénk a fővárosba. .
- Kérlek mondd, hogy nem...
- De! Elkapom azt a Farfech'd-et, negyedik napja nem találom! – kiált fel, én meg belefejek az ágyba. Oké, én is játszom, de eszembe se jutott, hogy itt fogjak párat. Viszont a drótot akkor is leadom a féregnek. Pedig tudom, hogy szeretnének kerítőnőt játszani, pedig, ha tudnák, hogy az egyetem alatt beleestem a morgós medvébe..