nev Astrid Mikaela Lang becenév Astrid, Mikkie kor 22 csoport Alakváltó rang A karaktered rangja társ nincs még ilyen felvett alak az alakváltóknál Vadmacska

Csend, béke, és nyugalom.
Ez a három szó jellemzi a kis boltot, amit a tulaj nemrég hagyott el, minden munkát egyetlen alkalmazottjára bízva. A fiatal lány pedig lábát a pultra téve dől hátra székében, s egy vaskos könyvet olvas. Mindig ezt csinálja, a nyugodtabb napjain, és most szerencséje van. Hisz egész nap talán csak egy idős nénike jött egy koszorút rendelni férje sírjára. De egyébként minden olyan csendes. Talán kicsit túl csendes is. Persze, tudja jól ő is, hogy vannak olyan napok, mikor nincs nagy forgalma, aminek néha még örül is. Hisz az emberek közelségét igen nehezen tudja elviselni már egészen kiskora óta, egyedül a bátyja az, akitől nem bánja, ha hozzáér. A tömeget sem szívleli, így általában a tömegközlekedési eszközöket is messze elkerüli. Viszont ez a munkájában aligha észrevehető. Mindig, mikor belép azon az ajtón, és felveszi a kis köténykét, ami megakadályozza, hogy ruháját a virágok tövisei szétmarcangolják, Egy álarcot is felvesz. Egy maszkot, ami mosolyogva gratulál minden esküvőhöz, és elmorzsol egy könnycseppet, ha halálhírrel tévednek be az emberek a kis virágüzletbe. Az ilyen csendes napokat pedig kifejezetten kedveli. bár valami mégsem hagyja nyugodni; mintha ez csak a vihar előtti csend lenne, s bármelyik pillanatban az eget verő mennydörgés rázhatná ki nyugodt életéből. Hiába próbálja elhessegetni ezeket a rossz gondolatokat, azok minduntalan visszatérnek, és egyre csak azt súgják, hogy szaladjon, míg még megteheti. Ő mégsem teszi. Aztán egy halk csengőszó töri meg a bolt csendjét, mire Astrid felkapja a fejét, s egy mosolyt erőltet az arcára, hogy üdvözölje az új vásárlót. De amint meglátja a férfit, meghűl a vér az ereiben, és teljesen ledermed... Talán most kéne futni...
Maga sem tudja, hogy került ide. Mégis mikor, és hogyan jutott az erdőbe. Azt meg végképp nem érti, hogy miért van csupán egy vékony hálóingben. És ezer meg egy kérdés közül csupán csak egy kérdés cikázik jelenleg az agyában: miért nem képes átváltozni, felvenni vadmacska alakját; hisz akkor talán könnyebben el tudna menekülni üldözője elől. Azóta szinte tökéletesen tudja kontrollálni az átváltozást, hogy tíz éves korukban Skyler rávette, másszon az intézet egyik legmagasabb fájának tetejére, és ő leesett onnan; akkor változott át először, így szinte egy karcolás nélkül megúszta az esést. S most hiába próbálkozik, nem képes felölteni vadmacska alakját. Csak azt tudja, hogy ha megáll, akkor neki vége; hisz Ő a nyomában van. Követi, s addig meg nem áll, míg a nyomába nem ér, s az éles pengét mélyen a lány hófehér bőrébe nem mélyeszti.. Nincs más lehetősége... Csak fut, mezítlábas talpa már tiszta seb és vér, ahogy a kiálló gyökerek, sziklák és egyéb faágak felsértették bőrét, s az esésektől már több helyen is vérzik. Rövid, fekete tincsei az izzadtságtól a homlokára tapadtak, de jelenleg ez érdekli a legkevésbé. Ő csak Skylert akarja, a karjaiban tudni magát, és biztonságban lenni. Kiáltana is, de mikor szóra nyitja a száját, egy árva hang sem jön ki a torkából. Csak szalad, hátra sem néz, de érzi, hogy már nagyon közel van. De talán még lenne esélye megmenekülni. Talán... Azonban a sors ezt máshogy gondolja; az egyik kiálló gyökérben megbotlik, és nagyot nyekkenve terül el a földön. De nem áll meg. Még ha négykézláb is, de igyekszik minél távolabb kerülni Tőle. De szinte már a tarkóján érzi a másik égető leheletét. És egy apró kacaj, amit utoljára hall... És aztán csak a sötétség...


- Astrid! Ébredj fel... Ez csak egy buta álom... Nem a valóság... Ébredj, kérlek... - a jól ismert, nyugtató mély dörmögés, egy kis kétségbeesett hangszínnel, amit először meghall; és a saját ordítása. A biztonságot adó erős karok pedig óvatosan fonják körbe a vékony, és törékeny testet, nyugtatóan cirógatva, ahol csak éri. Astrid pedig csak sír, és remeg, de amint pillái kinyílnak, szinte teljesen elnémul, csupán csak halk nyöszörgése, és szipogása töri meg a szoba csendjét.
- Skyler... - elhaló suttogás csak, mi reszkető ajkait elhagyja, ahogy jó szorosan hozzábújik bátyjához. Igaz, a férfi csupán öt perccel idősebb nála, De mindig is ő volt az, akinek vigyázni kellett a fiatalabbra, már egészen kiskoruk óta, mióta a szüleiket egy vadászcsapat megölte, és elárvultak. A lány már az árvaházban is csak a bátyjához ragaszkodott, vele volt éjjel nappal, semmi nem választhatta el őket. Ő az egyetlen, aki meg tudja nyugtatni háborgó lelkét, aki mellett képes önfeledten nevetni, és önmaga lenni. Mások előtt ezt egyszerűen nem meri megtenni, hisz fél... Nagyon fél.
- Csssh... Ne félj... Itt vagyok, nincs semmi baj... Nem bánthat senki, megvédelek... - nyugodt suttogás, a nevére adott válasz, miközben a lány izzadtságtól ázott tincsein simít végig, még halványan el is mosolyodik, mikor Astrid a bátyjára pillant.
- Ugye... Ugye itt maradsz éjszakára? Kérlek... - vékony ujjai a férfi felsőjére is markolnak, nem is adva neki más lehetőséget. De talán nem is döntött volna másképp, hisz ismeri már annyira a húgát, tudja jól, hogy nélküle nem fog tudni visszaaludni és nyugodtan álmodni. Így csak csendben fekteti vissza, s miután ismét betakarta, bemászik mellé a takaró alá, s hagyja, hogy húga szorosan hozzábújva keresse a békéjét.
- Köszönöm, Skyler...